2012. január 28., szombat

Rakott tök

Hozzávalók:
  • 1,5 kg gyalult tök (cukkini)
  • 250 g darált sertéshús
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 2 tojás
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • kevés kakukkfű
  • bazsalikom
  • trappista sajt
  • olaj
Elkészítés:
A tököt besózzuk. A egy hagymát és egy fokhagymát összeaprítunk, a darált hússal együtt olajon megpirítjuk. Amint megpuhult a hús, sózzuk borsozzuk, kevés kakukkfüvet és bazsalikomot szórunk rá. A tököt kinyomkodjuk a felesleges víztől, majd olajon megdinszteljük, egy gerezd apróra vágott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk. A két tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk, tejföllel simára keverjük. Egy jénai alját beborítjuk a tök felével, a tetején eloszlatjuk a darált húst, meglocsoljuk a tejfölös keverék felével, végül a tök másik felével beborítjuk. A tetejére a maradék tojásos tejföl kerül, végezetül megszórjuk sajttal. Hideg sütőbe toljuk és 180 fokon addig sütjük, míg a sajt szépen megpirul.

Megjegyzés: paradicsomosan talán még finomabb lenne.

Kapros túrókrém

Hozzávalók:
  • 100 g túró
  • 2 kk tejföl
  • kevés hagyma
  • kapor
  • 1 kk mustár
  • só, bors
Elkészítés:
A túrót a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, kaprot. Sózzuk, borsozzuk, mustárral ízesítjük. Fél órát hűtőszekrényben pihentetjük.

Zöldfűszeres túrókrém

Hozzávalók:
  • 100 g túró
  • 2 kk tejföl
  • kevés hagyma
  • bazsalikom
  • oregano
  • só, bors
Elkészítés:
A túrót a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, zöldfűszereket. Sózzuk, borsozzuk. Fél órát hűtőszekrényben pihentetjük.

Céklás túrókrém

Hozzávalók:
  • 100 g túró
  • 2 kk tejföl
  • 2 kisebb fej cékla
  • 1 kk őrölt kömény
  • fél fej hagyma
  • só, bors
Elkészítés:
 A céklát megfőzzük vagy vásárolhatunk készen előrecsomagolt főtt céklát. A túrót a tejföllel simára keverjük, belereszeljük a hagymát és a céklát és a fűszereket. Hűtőszekrényben fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Nyers céklából is készíthető, ekkor érdemes a felesleges létől kinyomkodni.

Pikáns túrókrém

Hozzávalók:
  • 100 g túró
  • 2 kk tejföl
  • 2 kk méz
  • 4 kk mustár
  • zabpehely
  • kevés aprított hagyma
  • só, bors
Elkészítés:
 A túrót a tejföllel simára keverjük. Hozzákeverjük a hagymát, mézet, mustárt és annyi zabpelyhet, amennyit felvesz. Sózzuk, borsozzuk. Hűtőszekrényben fél órát állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Tojáskrém

Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • fél fej hagyma
  • margarin
  • só, bors, mustár
Elkészítés:
A tojásokat keményre főzzük. A főtt tojásokat és a hagymát apróra vágjuk, vagy lereszeljük. Kevés margarinnal simára keverjük. Sóval, borssal, mustárral ízesítjük. Robotgépben pépesítve, különböző hidegtálakhoz felhasználható töltelékként.

Tonhalkrém

Hozzávalók:
  • 2 doboz tonhalkonzerv
  • 1 ek vaj vagy margarin
  • só, bors, citromlé
  • olivabogyó
Elkészítés:
A tonhalkonzervet lecsöpögtetjük, ha szükséges villával összetörjük.  kb 1 ek margarinnal simára keverjük, sózzuk, borsozzuk. Kevés citromlével ízesítjük. Olivabogyóval, salátával tálaljuk.

2012. január 22., vasárnap

Sajtos kelbimbó

Hozzávalók:
  • 50dkg kelbimbó
  • 20 dkg répa
  • 30 dkg brokkoli
  • 30 dkg húsos szalonna
  • 15 dkg sajt
  • 1 fej hagyma
  • 10 dkg vaj
  • 4 ek liszt
  • 3 dl tej
  • 1 tojássárgája
  • só, bors, szerecsendió, petrezselyemzöld
Elkészítés:
Forrásban lévő sós vízbe dobjuk a megtisztított kelbimbót és a brokkolit, puhára főzzük. A répát felszeleteljük és kevés vajon  megpároljuk, sózzuk, borsozzuk. A szalonnát felkockázzuk olajon megsütjük. Felhevítjük a vajat, megdinszteljük rajta a hagymát, a végén rászórjuk a lisztet, kicsit pirítjuk. Folyamatos kevergetés mellett hozzáöntjük a tejet, majd beleszórjuk a sajt felét és a fűszereket és mártás sürűségüre főzzük. Félrehúzzuk és belekeverjük a tojássárgáját is.
Egy jénait vagy kerámia tálat kivajazunk, aljára egy sor kelbimbó kerül (nagyobb kelbimbókat félbe vágjuk), brokkoli, répa, végül megszórjuk a sült szalonnás darabokkal. Ezt megismételjük még egyszer. Végül leöntjük a mártásunkkal, tetejét megszórjuk a sajt másik felével. 180-190 fokos sütőben, kb 40 perc alatt pirosra sütjük.




2012. január 21., szombat

Sült zellerkrémleves

Nagyon finom leves. Húsleves hiányában a sima vízzel öntöttem fel a zöldségeket, és adtam hozzá egy erőleves kockát, plusz egy egész fej hagymát is hozzáadtam apróra vágva. Az eredeti recept innen származik: Ízes kalandok: Sült zelleres krémleves


Almás zellersaláta

Hozzávalók:
  • 1 nagy fej zeller
  • 2 alma
  • fél fej lilahagyma
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 2-3 ek majonéz
  • pár szem dió
  • 2 ek citromlé vagy 1 ek mustár
  • só, bors, cukor
  • petrezselyem zöld vagy más zöldfűszer.
Elkészítés:
A tejfölt 2-3 ek majonézzel elkeverjük, sózzuk, borsozzuk. Ízlés szerint cukrozzuk, citromlével vagy mustárral savanyítjuk. A zellert megpucoljuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Felforralunk kb 1 liter vizet, kevés citromlével, ezzel leforrázzuk a zellert. Lecsöpögtetjük, a felesleges vizet kinyomjuk belőle. A lilahagymát apró kockákra vágjuk. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, levét kinyomkodjuk. A hagymát, almát és a zellert összekeverjük a majonézes tejföllel. Zöldpetrezselymet vagy egyéb zöldfűszert keverünk bele. A tetejét apróra vágott pirított dióval megszórjuk.

2012. január 15., vasárnap

Turbolya, édes petrezselyem

  • ánizsra emlékeztető szagú, édeskés ízű, egynyári növény
  • levele a petrezselyem zöldjéhez hasonlít, ernyős virágzata kis fehér virágokból áll
  • zöldség- és csontleves, baromfiételek, báránysültek, de saláták, mártások ízesítője is
  • sült húsok, főleg báránysültek, tojásételek fűszerezésére
  • kora tavasszal megjelenő zsenge hajtásaiból salátát is készítenek, később a levelek már keserűvé és rágóssá válnak
  • gomba, gombás ételek és gombás mártások elengedhetetlen fűszere
  • teája vese, hólyag, és légző-, és emésztőszervi megbetegedéskor jó hatású, kitűnő salaktalanítószer

Borsikafű, csombor

A borsikafű jellegzetes, borsra emlékeztető ízű és illatú fűszernövény.
Levelei frissen salátákhoz, hüvelyesekből főzött ételekhez, valamint sertéshús és vadak ízesítésére használható.

  • a borsfű étvágygerjesztő, segít gyomor- és bélpanaszok esetén, antibakteriális, bélféregirtó, felfúvódást gátló hatású
  • kedvelt húsipari fűszer, főként kolbászáruk ízesítésére használják
  • gombás ételekhez
  • borspótlásra kiváló
  • különböző vadpácok és mártások ízesítője is lehet, de az ecetes és a vizes uborka levébe is beletehetjük
  • egy kis borsikával a különböző hús- és zöldséglevesek is ízesebbek lesznek 
  • használatával vigyázni kell, mert erős aromája keserűvé teheti az ételt. Csak a főzés végén kell az ételhez keverni.

Fűszeres pulykasült

Hozzávalók:
  • 20 dkg pulykahús kockára vágva
  • borsikafű
  • bazsalikom
  • 1 fej hagyma
  • 1 doboz friss laska gomba
  • 2 db babérlevél
  • 1 db sárgarépa
  • olaj
Elkészítés:
A pulykahúst kockákra vágjuk, sózzuk. Borsikafüvet, bazsalikomot, babérlevelet szórunk rá, meglocsoljuk kevés olajjal, összekeverjük. Pár órára a hűtőbe tesszük. A gombát megmossuk, de nem vágjuk össze. Megszórjuk sóval, borsikafűvel, bazsalikommal. Egy fej hagymát felcsíkozunk, a répát kockákra vágjuk. Jénai aljára gombát terítünk, egyenletesen eloszlatjuk rajta a kockára vágott húst és répakockákat, és a hagyma felét. Ismét gomba réteg jön, tetejére pedig a hagyma másik fele. Jénai tetejével lefedjük, 200 fokos sütőben 1 óra alatt megpároljuk, 15 percet tető nélkül pirítjuk.

2012. január 14., szombat

Piskóta tortához

Ez számomra a tökéletes piskóta. Míg nem találtam rá erre a receptre (eredeti recept itt: http://www.desszert.eu/piskota_karika) nem igazán sikerült olyan piskótát sütnöm, mely az elvárásaimnak megfelelt. Hol túl házias jellegű lett a piskóta, hol leragadt az alja, vagy púpos lett a közepe. Viszont ez a recept garantáltan sikerül. Én a megadott menyiséget egy 25-26 cm-es tortaformához szoktam bekeverni. Sütőpor nem kell bele.

Hozzávalók:
  • 8 tojás
  • 160 g kristálycukor
  • 200 g liszt
  • 1 csipet só

Elkészítés:
Vágjunk a torta forma aljába sütőpapírt. Sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A tojásokat válasszuk szét. Először a cukorral és a sóval verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá. Majd egyenként lassan hozzákeverjük a tojássárgákat is. A lisztet kisebb adagokban keverjük hozzá. Beleöntjük a formába a tésztát, a tetejét elegyengetjük, tésztát habkártyával a forma szélei felé húzzuk (így nem lesz púpos a közepe). 180 fokos sütőben (hőlégkeverés nélkül) kb 30 perc alatt megsül. Amint kész megszórjuk a tetejét liszttel és fejjel lefelé egy tálcára tesszük és így hagyjuk kihűlni. A liszt felszívja a felesleges nedvességet, illetve a keletkezet párát és nem fog a tálcára ragadni a piskóta felső rétege. Ha kihűlt körbe vágjuk. 

Amennyiben más méretű tortaformánk van, akkor az alábbiak segíthetnek.....
1 tojás
20 g cukor
25 g liszt
pici só
-----------------
5 tojás
100 g cukor
125 g liszt
pici só
--------------------
6 tojás
120 g cukor
150 g liszt
pici só
------------
7 tojás
140 g cukor
175 g liszt
pici só

Praktikák
  • ne verjük a tojásfehérjét túl keményre
  • a lisztet csak akkor adjuk hozzá, ha már a tojássárgákat elkevertük
  • lehetőleg a kész piskóta krémet egyben borítsuk a formába, ne folyassuk, hogy a habállagot megőrizzük
  • akkor sült meg a piskóta ha a tetejét kicsit tenyérrel megnyomkodva nem hallunk sercegő hangot
  • lényegében mérleg nélkül is elkészíthető tojás-cukor-liszt 1:1:1 arányban kerüljön bele, azaz 1 tojás, 1 ek cukor (20 g), 1 ek liszt (25 g)
  • kakaós piskóta készítésnél a liszt mennyiségét csökkentsük a kakaó mennyiségével

2012. január 4., szerda

Tejszínes gombás pene

Hozzávalók:
fél csomag penne tészta
  • 1 fej hagyma doboz
  • 1 doboz gomba
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 500 ml tejszín
  • só, bors, pirospaprika
  • majoranna
  • petrezselyemzöld
  • trapista sajt

Elkészítés:
1 fej hagymát apróra vágunk és olajon megdinszteljük.  A szeletekre vágott gombát hozzáadjuk, sózzuk, borsozzuk és 10-15 percig pirítjuk. Megszórjuk majorannával és petrezselyemzölddel. Félrehúzzuk a tűzről, meghintjük pirospaprikával és rászórjuk az apróra vágott fokhagymát. Felöntjük tejszínnel és sajtot reszelünk bele. Amint besűrűsödött a szósz hozzákeverjük a főtt tésztát.

2012. január 3., kedd

Zöldséges húspogácsa

Hozzávalók:
  • 1 kg darált sertéshús
  • 1 fej hagyma
  • fél kaliforniai paprika
  • 1 marék olivabogyó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • római kömény
  • bazsalikom
  • szárított petrezselyemzöld
  • kevés pirospaprika
  • 1 tojás (elhagyható)
  • olaj a sütéshez
Elkészítés:
A vöröshagymát apróra vágjuk és megdinszteljük. A  kaliforniai paprikát, az olivabogyót, a fokhagymát apróra vágjuk. Minden hozzávalót összekeverünk és golyókat formálunk, melyeket korongokká tapogatunk. Bő olajban kisütjük.

Párolt hús

Hozzávalók:
  • 10 db sertés szelet
  • 1 ek zsír
  • olaj
  • majoranna, só, bors
  • késhegynyi őrölt kömény
  • 1 db hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. Egy nagyobb lábasba felolvasztjuk a zsírt és az olajat. Beletesszük a hússzeleteket. Négybe vágott hagymát teszünk a húsok mellé. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk majorannával. Pici vizet öntünk rá, fedő alatt pároljuk, kis lángon. Többször ellenőrizzük, és mindig csak egy pici vizet öntünk rá. Ha megpuhult a hús, apróra vágott fokhagymát szórunk rá és picit még pároljuk. Főtt krumplival tálaljuk. Kiváló főzelékekhez is.

Különleges rétestészta

Hozzávalók:
  • 30 dkg liszt
  • 1,5 (kis) pohár tejföl
  • 1 tojássárga
  • 10 dkg zsír
  • 4 csapott ek liszt
Elkészítés:
30 dkg lisztet eldolgozzuk a tejföllel és a tojássárgájával. Negyed órát pihentetjük. Deszkán kinyújtjuk amilyen vékonyra csak tudjuk. Lábasban elkeverünk 10 dkg zsírt és a 4 ek lisztet, picit pirítjuk. Egyenletesen rákenjük a tésztára, összetekerjük, mint a bejglit. Majd 5 egyenlő részre vágjuk. Egyenként olyan hosszúra nyújtjuk, mint a tepsi. A rétestésztát nem kell kihúzogatni. Arra figyeljünk, h a tészta ne legyen kemény, kevés vízzel lágyíthatjuk.

Gyors halászlé

Hozzávalók:
  • 1 kg bőrös afrikai harcsa filé
  • 1 zacskó halsűrítmény
  • 1 l víz
  • 6 db halászlékocka
Elkészítés:
A halsűrítményt, leveskockákat és a vizet odatesszük forrni.  Ne tegyünk bele se sót, sem borsot, sem pirospaprikát, mert a sűrítmény elég fűszeres. Ha mégsem, akkor természetesen fűszerezzük. A halat szeletekre vágjuk. Amikor felforrt a lé, akkor beletesszük a halszeleteket is, majd 10-15 percig főzzük. Anyukám csinálja így és az egész család nagyon szereti. Nincs vele macera, gyorsan kész.

Pulykacomb egyben sütve

Hozzávalók:
  • pulyka alsó vagy felső comb egyben
  • 10 dkg szalonna
  • 10 dkg bacon
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg gomba
  • 2-3 szál répa
  • 2 fej hagyma
  • só, bors
  • sütőzacskó
Elkészítés:
A pulykahúst több helyen bevagdaljuk, majd sózzuk, borsozzuk. A szalonnát felcsíkozzuk, a gombát és a bacont apróra vágjuk. A bevagdalt részekbe, szalonnát, fokhagymát tömködünk. A hús tetejére szórjuk az apróra vágott bacont és gombát. Sütőzacskóba tesszük, a hús mellé tesszük félbevágott hagymákat és a hasábra vágott sárgarépát. A sütőzacskót néhány helyen megszúrkáljuk, mehet a sütőbe.