Nem szeretem az olajban sütést, nem az ételek íze miatt, hanem, mert nem egészséges és büdös lesz utána. Már többször olvastam sütőben sült rántotthúsról, zöldségekről. Gondoltam kipróbálom, hogy milyen sütőben sütni rántott sajtott. Valószínüleg nem pont a rántottsajttal kellett volna kezdenem a kisérletezést, az eredménye meg is lett, természetesen kifolyt, de ettől eltekintve finom.
- 550 g sajt (5 db 1,5 újnyi vastag szelet sajt)
- panírozáshoz liszt, zsemlemorzsa
- 2 tojás
- olaj
- só
A tojást elkeverjük sóval, kevés olajjal. Az olaj azért szükséges, hogy a prézli ne száradjon ki annyira. A liszt és a zsemlemorzsa mennyiségét lemérjük, felírjuk. A szokásos módon beplanírozzuk a sajtot, darabonként kétszer.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra (légkeverés). A sajtokat jénaiba tesszük, és a forró sütőbe toljuk. Pár perc alatt kész, ha el kezd kifolyni a sajt egyből húzzuk ki a sütőből. Ha szerencsénk van a sajt nem folyik ki és csak a panír színét kell figyelnünk.
Szénhidrát tartalom:
A főzés kezdetén lemért liszt (95 g) és zsemlemorzsa (160 g) mennyiésgéből vonjuk ki a panírozás végén visszamaradt mennyiséget (liszt 87 g, morzsa 80 g), így megkapjuk a felhasznált mennyiséget.
Azaz lisztből 8 g, morzsából 80 g fogyott.
g
|
CH (100 g-ban)
|
CH (1 g-ban)
|
CH (teljes mennyiségben)
|
|
tk rozsliszt
|
8
|
70,7
|
0,66
|
5,28
|
zsemlemorzsa
|
80
|
41
|
0,41
|
32,8
|
38,08
|
Így egy szelet CH tartalma 7,6 g.
További rántott ételek sütőben itt,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése