Trüffel torta |
Hozzávalók a piskótához:
- 9 tojás
- 180 g cukor
- 150 g liszt
- 45 g kakaópor
- só
- 700 ml tejszín
- 300 g étcsokoládé
- vanília
- ízlés szerint cukor vagy édesítőszer
A krémet 4-5 órával előbb, vagy előző esete készítsük el. A tejszínt és a darabokra tört csokoládét összemelegítjük, míg a csoki teljesen elolvad. Kevés cukrot vagy édesítőszert adunk hozzá, de el is hagyható. Végén hozzáadjuk a vanília aromát. Elvileg állati tejszínt kellene használni, de csak növényi volt itthon (Hulala). Kicsit féltem tőle, mert még sosem melegítettem Hullalát, de működött. A hűtés után egy kemény krémet kapunk, amit habverővel kell lágyítani.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 24 cm-s tortaforma aljára sütőpapírt vágunk. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét egy csipet sóval és a cukorral kemény habbá verjük, majd a tojássárgákat egyenként hozzáadjuk, végül kanalanként a kakaóval elkevert lisztet is beleforgatjuk. Kb 30-40 perc alatt megsütjük. A piskóta tetejét liszttel megszórjuk és formával együtt egy tálcára borítjuk és így hagyjuk kihűlni. Amikor teljesen kihűlt a piskóta 4 lapra szeleteljük. A lapokat egyenként megkenjük krémmel, a maradékkal az egész tortát bevonjuk kívülről. A tetejét trüffel golyókkal és csokireszelékkel díszítjük.
Eredeti recept itt olvasható.